Nekem írták. Köszönöm. 

"Szia Magdus! 🙂Eltelt a 2 hét a szeánszunk után ,tehát bejelentkezek.
Az első hét érdekes módon könnyebb volt,mint a második.
Az elsőben szinte eufórikus állapotba kerültem.A fókuszban a távlati cél,és a cél elérésére irányuló hihetetlenül konkrét üzenetek voltak. Ennek eredményeképp, december 11-én már meg is kezdem a tanulmányaimat. 🙂Rengeteg dologra ráébredtem... például, hogy most miért annyira fontos hogy tanuljak,iskolába járjak,és majd 1 év múlva papír legyen a kezemben!!!
A második héttől kezdődött meg a munka része.
Emlékképek a pici gyerekkorból,ahol megtanultam szorongani.Konkrétan fel tudtam idézni azt a mondatot amivel anyám ezt kiváltotta.Emlékezni hogy mindig is kívülállónak éreztem magam kicsinek.Mindig egyedül voltam,külön a többi gyerektől.Egész héten meglepett sokszor a szorongás "indokolatlanul" .és annyira furcsa érzés volt,nem megijedni ettől hanem egy kicsit kívülállóként figyelni magam és tudatosan kezelni a szitut,és örömmel mentem bele olyan helyzetekbe amikor úgy éreztem hogy szorongás lehet a dologból. Kimondottan teszteltem magam hogy hol tartok. 🙂Érdekes volt megélni,amikor az egyik felettesem-aki egy agresszív barom-leüvöltötte a fejem a telefonba,mert elfelejtett szólni nekem egy dologról,én meg belesétáltam a "csapdába", hogy mennyire higgadt voltam,és a végére ő marad nagyon csendben egy pár percig. 🙂Tudom,és hidd el nem vagyok elbizakodott. Ez még "csak" annyit jelent hogy irányban vagyok,és kell a tudatosság,egy kis idő hogy megszilárduljon minden,és ne másszak vissza.Figyelek magamra nagyon!! Tetszik az új Brigi. 🙂Ember ebben a létben nagyobb ajándékot nem is adhatna egy másik embernek mint amit tőled kaptam!
Hálásan,szeretettel köszönöm Neked!♥️Brigitta"

----------------------------------------------------------------

"Míg friss az élmény  számodra is,és míg konkrétan emlékszel a szeánszunkra,szeretném ezt a pár sort átküldeni Neked.

Amikor egy kicsit elkeseredsz hogy sokaknak mennyire nem lehet segíteni,mert nem hagyják,vagy csak simán az emberi eltorzulások,rémségek jönnek szembe veled,olvasd el ezt a pár sort,és mosolyogj kérlek. Nagy szükség van Rád!
Írogatom magamnak a történéseket és a gondolataimat péntek óta, és szeretném megmutatni hogy mennyire fontos vagy, és mennyire jó! ♥️
Olvasgattam a verseimet amiket még 2000-es évek elején írtam.
Az egyikre Te ugrottál be. Fogadd szeretettel🙂

Biztonság

Kicsi lelkedben ég egy pici gyertyaláng.
Biztonság.
Védett kis barlangjába önti viaszát,erősítve igazát.
Érezd fényét,melegét s hidd el szeretetét.
Beragyogja lényed minden részét.

Mint apró madár fészkéből tekinget ki a világra.
Látja a rémet és a szépet,de érzi hogy védett.
Puha tolltakaró védi szívét,
pihegve is mindig csak remél.

Egyszercsak feleszmél,lángja lobogó fáklyává válik.
Átmelegítve mindent mi számít.
Biztonság.
Útra kél,teszi a dolgát.Szeret mindent mi él.
Szabadon árasztja a Fényt és élteti a Reményt.

B"

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Kedves Magdus!

Én azzal a céllal kerestelek fel, hogy végre megkapjam a választ, hogy egyedül folytassam-e vagy sem, bár nem ezt a kérdést tettem fel Neked. Nem tudtam mi fog várni, abban bíztam, hogy konkrétan megkapom amit akarok, de sokszor eszembe jutott, hogy lehet csak valami általános jellemzéseket kapok.
Arra voltam kíváncsi, hogy vajon -bár nem értek az asztrológiához-  kapok majd valami nesze semmi fogd meg jól választ, vagy megkapom azt amire kíváncsi vagyok!
Valakivel beszélgetve nem olyan rég, mondtam neki, hogy én azt szeretném megtudni, hogy azt kell-e megtanulnom ebben az életemben, hogy saját lábamra álljak vagy azt kell megtanulnom, hogy hogy kell másokkal együtt élni, mert ez már szétfeszít.. és akkor beletörődök, vagy beleállok bármelyikbe.
Nagyon örülök, hogy eljutottam hozzád, mert egyértelműen megkaptam kertelés nélkül, mellébeszéd nélkül amit hallani szerettem volna, úgy, hogy nem is én kérdeztem rá konkrétan!
Egész éjszaka nem aludtam, többször meghallgattam a beszélgetésünket, és egyértelműen eldöntöttem, hogy ha a fene-fenét eszik is, ha belehalok is, akkor is kiállok magamért (mert ha nem, abba is bele halok)
Nem beszélve arról, hogy a másik fél érdekében is ezt kell tennem még ha sokszor mondtam is már neki, csak sosem hallotta meg igazán. Ja igen, nem tudom miért, de a kérdésedre mindig azt válaszoltam, hogy nem mondtam neki sosem, pedig ez nem igaz, többször el akartam válni, nemrég mondtam neki azt is, hogy én nem tudom neki azt megadni amit megérdemelne, de Ő mindig megmagyarázta, hogy jól van ez így és Ő nem is vágyik másra. (Ez egy kis kitérő magyarázkodás volt a saját védelmemben ha nincs is jelentősége :) )
Szóval köszönöm szépen!
🥰😘😇
Pár hét múlva jelentkezem!
szép napot, minden jót!
"A"
Ezt tegnap akartam elküldeni, csak emésztettem még egy kicsit, azonban ma is ugyanilyen eltökélt vagyok, és készülök életem legnagyobb fordulópontjára."

-----------------------------------------------------------------------------------

"... Pozitív mesélnivalóim vannak majd az egészségemet illetően, és annyira jó irányba billentett az állítás és az ahogy feltártad hogyan is viszonyulok ehhez az egészhez, és hogy változtatni kell, hogy mostmár tudom, hogy meg fogok gyógyulni! Nagyon köszönöm neked!🤍"

F. 

----------------------------------------------------------------------

" Végtelenül hálás vagyok neked!
Jó hogy tanítasz!!!!! Aki komolyan foglalkozik magával és tud veled dolgozni annak hatalmas irányadó az életben!
Legyen csodás estéd 🤗

E. 

---------------------------------------------------------------------

"Szeretnék pár gondolatot megosztani veled még. Néhány napja kezdtem el olvasni Dr Lenkei könyvét ami arról szól, hogy kevés vitamint és nyomelemet fogyasztunk, amit te is mondtál már nekünk az egyik találkozó során. Nagyon megdöbbentő, hogy ennyin múlik az egészségünk és számomra olyan hihetetlen, hogy rengeteg ember inkább a gyógyszert szedi be. Pedig sokkal egyszerűbb megoldás is van. Le vagy főve mint a kávé. Csak azért akartam veled ezt megosztani mert másokkal nem nagyon tudok erről beszélni. Nagyon büszke vagyok magamra, mert már 2 hónapja rendszeresen edzek amit előtte nagyon nehéz volt betartani, viszont már elképzelhetetlen, hogy ne csináljam. Ebben a kurzus is sokat segített nekem, megadta az a löketet ami kellett vagy azt blokkot sikerült feloldani ami gátolt, pontosan én sem tudom de érzem a változást. Köszönöm, hogy vagy nekünk."

"Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és azt is hogy egy kicsit valaki figyelt Rám,valamint őszintén elmondta a véleményét.

Jólesett hogy végre úgymond valaki kiáll mellettem.A szavaid sokmindenben megerősítették,nagyon jól elmondtál mindent,csodálatos Ember vagy és még nagyon sok mindent tudnék írni de csak annyit mondok:
Magdus,NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM.
U.i.: Kérlek maradj olyan amilyen vagy,több ilyen Emberre lenne szükség.
Köszönöm a Rám szánt időded,még jelentkezem a jövőben :)

V "


-----------------------------------------------------------------------------------

" A Magdus lapjai kurzus, már az elméleti része megérte az árát, az a rengeteg információ, jó beszélgetések, meleg szívű emberekkel, egyben hordozza magával a fejlődést. Magdus nagy tudásra tet szert hosszú évek alatt, most egy szikrát kaptunk hogy tűzet gyújtsunk belőle 🔥 hálaköszönet hogy, résztvevője lehettem eme fejlődési formának.
😇F. "

-------------------------------------------------------------------------

"Részt vettem Magdus 9 hónapos személyes jelenlétű cigánykártya tanfolyamán, majd később online a cigányártya egészségügyi jelentéseire vonatkozó kurzusán is. Abszolút érthető , befogadható és használható tudást kaptam tőle és még többet is, hiszen Magdus megosztotta a több évtizedes tapasztalatait és szókimondóan, őszintén, mégis szeretettel fedte fel ennek az önismereti és jóseszköznek a mélységeit. A pont megfelelő mennyiségű elmélet mellett mindenkinek jutott lehetőség gyakorlásra is és mindig mindent átbeszéltünk, tabunak számító témákban is számíthattunk Magdus nyíltságára. Rengeteget tanultam, bölcsültem és bizony magabiztosságra is szert tettem a tanfolyam alatt. Vigyázat:  kurzusokon AHA élmények várhatóak."

O.

🙂--------------------------------------------------------------------------

"Magdusnál először családállításon vettem részt. Korábban is voltam már állításokon, de ilyen egyedi módon még nem tapasztaltam meg ezeket az energiákat, ugyanis Magdus intuitívan és különlegesen használja ennek a módszernek az eszközeit. Minden alkalom után jelentős változás állt be az életem azon területein, ahol problémáim, blokkjaim voltak, sőt az egész családomra kihatottak az állítások jótékony hatásai. Ezeken a szeánszokon, mert energetikailag sokkal mélyebbek és többrétegűek ezek az állítások, rengeteget tanultam magamról is. Immár bő 2 éve, hogy elkezdtük a havi/kéthavi rendszerességű közös munkát és hihetetlenül más szintre emelkedtem ahhoz képest, ahonnan indultam. Végtelenül hálás vagyok Magdusnak a vezetésért, kísérésért és a folyamatos támogatásért ezen az önfejlesztő és gyógyító úton."

O.

--------------------------------------------------------------------

"Drága Magdus! Úgy érzem rengeteg kaptam tőled

🤗🙏 nagyon köszönöm (itt is)
A kártyákhoz tartozó kérdések fel tudták hozni bennem a válaszokat. Rá vezettek. El gondolkodtam.... A válasz bennünk van! Ez a kártya a kurzus és a Te tanításod hatalmas segítség! Azt nem mondom hogy nem fáj😅 volt hogy nem tudtam sírjak vagy nevessek. Aztán sírtam. Nincs is ezzel semmi baj! Ez még csak a kezdet. Elindultam egy számomra nagyon is járható úton 🙏örülök hogy a Magdus lapjai és Csontasszony a mindennapjaink rész lett!"🥰🥰🥰
------------------------------------------------------------------------

" Szia, ideèrt a könyv (a Magdus lapjai kártya új magyarázókönyve), hálásan köszönöm.💚 Gondoltam visszajelzek. Mindjárt beavattam és ma is, mint tegnapelőtt is a Marionettbábu hullt ki elèm. Már tegnapelőtt is betalált, de ma az új könyv bővebb magyaràzata teljesen odab@szott(bocs). Minden szava olyan nagyon igaz rám, hogy elbőgtem magamat. A nagy kövér has, az önbizalom hiány, a többnek akarok tűnni, a kritikától valól irtózás, még ha jó akkor is... ès az önállótlanság, allergia, és a testudat hiánya. Áhh, változtatni kell! Tudom.. Tudtam is, de most megmondták a kèpembe... Te egy Mágus Magdus vagy! Imádás. 💚 Emésztgetem. Hálás köszönet. 💚💚💚

E." 

----------------------------------------------------------------------------------

A Magdus lapjai kurzus egyik végzőse: 


" Nagyon sokat kaptam a kurzuson tőled gyakorlati és elméleti szinten is , rengeteget tanultam magamról közbe újat is . Az önismereti rész amin végig megyünk a kártyalapok kapcsán lenyűgöző . Hálas vagyok a tanításodért .
Tiszta szívböl köszönöm ❤️Ölellek

Stefán Judit "

---------------------------------------------------------------------------

"Kedves Magdus,

Eltelt egy hét mostmár a találkozónk óta, és szeretnék pár sort írni arról, hogy hogy vagyok, vagy mit tapasztaltam azóta.

Amit észrevettem, hogy nagyon figyeltem a reakcióimban, mindenféle hétköznapi helyzetben, hogy melyik női minőségemmel reagálok. Tényleg nagyon erősen működik bennem a Hold, és nem csak a párkapcsolatban, hanem a barátságaimban is.

Jártam korábban egy éves parfümkészítő iskolába, és a vizsgaparfümöm a Szerető - a Május illata volt. Ezt találtam ki témának, azért, mert szerettem volna azt a Bika - Május - Szerető minőség hangulatot elkészíteni illatban. Valamiért ez vonzott. Az illat maga jól sikerült, de elkönyveltem úgy, mint olyan illat, amivel még sok dolgom van, hogy befogadjam, mert erőteljes, vad, zöld és piros, stabil, leföldelő, nagyon virágos. Nem éreztem magaménak. Viszont azt érezem, hogy szükségem van rá, és tanítani fog.

Ez csak egy kis kitérő volt ahhoz, hogy örülök, hogy kijött, hogy a Vénuszommal foglalkozni kell, és milyen szépen tud majd ebben segíteni az az illat is, amit megálmodtam.

Az első 2 nap a találkozónk után nagyon fárasztó volt. Nagyon álmos voltam, még egy kellemetlen rémálmom is volt egy lehúzó, bénítő erőről, amitől csak úgy tudtam magam megszabadítani, hogy felébresztettem magamat. Aztán kisimult minden, és figyeltem arra a sok mindenre, amik elhangzottak nálad. Nagyon tanulságos volt mert kívülről tényleg nem láttam rá arra, hogy működöm, hogy még például mindig mennyire erőteljes az anya szerepe az életemben. Erre is figyeltem a napokban tudatosan, így, hogy mostmár erre is ráláttam, hogy nem őt tegyem első helyre.

Sokat gondolkodtam azon is, hogy hogy állok a Gyermek témához, mert az állításban kijött, hogy nem ellenzem, nyitott vagyok rá. Szeretnék egy olyan alkalmat is, amikor megnézzük, hogy a gyermek szeretne-e engem, bennünket a férjemmel.

Összességében nagyon jó napok volt ezek, jól éreztem magam, mert olyan pontokra segítettél rálátni, amik már egy ideje megbénítottak, és nem tudtam merre tovább. A napokban olyan dolgokkal foglalkoztam, amiket szeretek, így

a munkahellyel kapcsolatos dolgokat kicsit háttérbe tettem, mert az nem a szívem csücske már egy jó ideje. Tehát ezt szeretném majd egy másik témának elvinni hozzád: hogy milyen a kapcsolatom a hivatásommal, mi lehetne a téma, és hogyan tudnám elvinni az életemet abba az irányba.

Köszönöm a figyelmedet, az őszinteségedet, és az erőteljes jelenlétedet. :)

Szép napot,

Cs."

---------------------------------------------------------------------------------

"Kedves Magdus!
Bocsánat, hogy vasárnap,de akkorra öröm van bennem,hogy meg kell osszam Veled.
Tegnap átmentem Édesanyához. Nyitott volt a beszélgetésre. Születésétől napjainkig átbeszéltük a történteket. Rákérdeztem apámra is.
Szörnyűbb a helyzet, mint amire én kislányként emlékeztem.
Olyan dolgokat beszéltünk át,amit évtizedek óta fájdalmasan cipelek és most kimondtam. A végén azt mondta,hogy szetet csak nem tudja kimutatni. Ölelve váltunk el úgy,hogy jövő héten fényképeket nézegetünk.
Nagyon hálás vagyok Neked, hogy tudati változáson mentem át . Olyan, mintha felkapcsolták volna a villanyt."

E.M. 

------------------------------------------------------------------------------------

"Kedves Magdus!
Bő két hónap eltelt azóta amióta nálad jártam. Mostanáig az anyukámmal való kapcsolat rendeződése zajlott, mostanra már mondhatom lezajlott. Többször meg kellett csinálnom a meditációt, mire tényleg szeretettel és jó érzéssel tudtam lenni anya iránt.
Jó néhány lehetőség adódott jó beszélgetésekre, amikor is a saját, mostanra megszerzett tapasztalataim alapján igyekeztem támogató szerepben mellette lenni. Annyira más energia volt ez, mint amit mostanáig csináltam!
Egy darabig meg néha sikerült érzelmileg manipulálnia, de mostanra teljes békével tudok neki nemet mondani.
Amikor nálad voltam, a meditációbeli rét nálam egy tisztás volt. Méghozzá egy konkrét hely, ahová régóta nagyon szerettem kimenni. A meditáció óta viszont nem jártam arra. Kb. két hete többször gondoltam rá, hogy el kéne menni, aztán a héten olyan erősen éreztem a hely hívását, hogy neki indultam. Picit izgultam, de végre el tudtam menni arra a tisztásra. Útközben csatlakozott hozzám egy idősebb régi jó barátom, úgyhogy egy nagyon jó kis beszélgetős erdei séta lett belőle. Most már tudom, hogy csak ennyi volt a feladat, hogy képes legyek rá és ne a meditációval kapcsolódjon össze bennem ez a csodás hely. Szóval ez a téma teljesen lezajlott!
 Jaj, Magdus annyira köszönöm, hogy segítettél! Olyan hála van a szívemben, hogy megtaláltalak benneteket és, hogy megismerhettem és megtapasztalhattam az Istennő energiáját rajtatok keresztül... és mostanra már közvetlenül is. A legnagyobb csoda az életemben és ugyanakkor a legtermészetesebb dolog. Egyszerűen imádom! Köszönöm!!!

Ma reggel pedig végre megcsináltam a kicsi gyermek meditációt. Érdekes volt, mert először olyan 4-5 éves kislány jött oda. Már az ölemben tartottam amikor megláttam, hogy jön felém egy sokkal kisebb is, olyan kis kétéveske. Szóval őérte még vissza fogok menni hamarosan.
Köszönök mindent és kívánok neked, nektek csodás nyarat!!"
Szeretettel ölellek: T. 

-------------------------------------------------------------------------------------------

"Szia! Még most sem egyszerű összeszedni a gondolataimat, érzem, hogy valami nagyon dolgozik bennem, ami jó. Nagyon hálás vagyok a csütörtöki napért. Köszönöm a munkádat, és köszönöm, hogy együtt dolgozhatunk."

Alexandra, 31 éves

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Boldog Szülinapot!
❤️
Köszönöm, hogy VAGY és hogy egyszerre létezhetek veled a földön és hogy ismerhetlek is. Olyan elképesztő még mindig a számomra, hogy nulla ismertség és nagy távolság árán , akor egyszer anyával megtaláltátok egymást és azota itt vagy az életemben. Nagyon sokat jelentesz nekem.  Bíztatsz, és hiszel bennem ( ami nagyon de nagyon sokat jelent nekem ) , és nehez helyzetben sokszor eszembe juttnak a szavaid. Hálás vagyok hogy vagy az életemben. A legjobbat kívanom neked és szereteidnek is és azt hogy legyen minden ugy ahogy nektek a legjobb.
❤
Szeretlek."

Vivi 24 éves

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


" Most látom, hogy elindult a változás bennem és a környezetemben is. Nagyon hálás vagyok, mert a kezelések, otthoni gyakorlatok után sokkal jobban érzem magam. Már érzem a határaimat és bátorságom is van meghúzni őket. Nem hittem volna, hogy két alkalom ekkora változást hozhat. Anyummal a kapcsolat is alakulóban van, mintha már lenne mozgásterem, kapok levegőt, ha konfliktus van nem robbanok rögtön. Persze van hova fejlődni, de olyan mintha (lehet, hogy hülyeségnek tűnik) nem csak anyumról, de mindenki másról is leválnék. Nem kapaszkodok görcsösen a kapcsolatokba, nem akarom megjátszani magam a kedvükért. Végre saját magamnak én vagyok a központja és nem más.Figyelembe veszem a testem és lelkem jeleit (a legutóbbi menstruációm sem volt olyan kellemetlen mint előtte) Látom, hogy ez vagyok én és nem az akit ők akarnak látni. Még idő kell, hogy teljesen kiforrja magát, de érzem, hogy most jó. ❤️ Őszintén, néha csak kapkodom a fejem magam miatt, hogy mi történik velem. 😀 És tényleg látom, hogy már egy önálló személyiség vagyok, nem pedig mások árnyéka. ☺️ Köszönöm!"❤️

A. 31 éves