Mostanában csendesebb időszak van, mondhatnám "szakszóval", hogy befelé fordulásos, de az az igazság, hogy én mindig befelé fordulásosan élek, a kifelé nem az én világom. Többet vagyok benn, mint kinn, pedig most az évkör szerint a Tűz időszaka van, bár ez a tűz a belső erőt és a teremtést kell táplálja. A levegő forró, a nap tiszta erőből tűz - milyen szép a magyar nyelv: ami nagyon forrón süt, ott is a tűz szót használja, csak igeként -, a szívünk is lángra gyúl, hamar belobbannak az érzelmek, a jók és a kevésbé jók is: indulatok, szerelmek... éppen arról beszélgettünk tegnap úton Balaton felé a Férjemmel, Társammal az autóban, hogy a jó és a rossz mennyire relatív, ha az ember a saját szemszögéből nézi. A nyugati vallások bűnhődésnek, pokolnak hívják, a keleti vallások karmának, a spiritualitás ezek ötvöződéséből létrehozott egy elég fura katyvaszt, ami szintúgy a bűntudatot helyezi előtérbe, mint az említettek. Elhisszük, hogy a jó győzedelmeskedik a gonosz és rossz fölött, csak idő kérdése. Az sem számít, hogy időtlen idők óta nincs így, hiszen a rossz is relatív, és a jó is.

Úgy szocializálódunk, hogy ne lopj, ne csalj, ne hazudj, ne bánts, és hogy szeress, mert az mindent megold. Aztán ahogy felcseperedünk rájövünk, hogy meglopnak minket és a tolvaj vidáman éli világát, megcsalnak minket, és ott maradunk összetörve, a megcsaló pedig boldog, hogy hazudik gyakorlatilag mindenki, mert ez egy kézenfekvő önvédelem lehet, hogy időnként megbántunk akaratlanul vagy akarva, és minket is bántanak, és mindezektől (látszólag) függetlenül a jó és kevésbé jó dolgok történnek velünk és másokkal is.

Ja, és szeretünk, de képtelenek vagyunk önzetlenül szeretni, mert már gyerekkorunkban mögmondták: ha rossz leszel nem szeretlek, ha jó leszel szeretlek! Ha ötöst vittünk szerettek, ha egyest, mars a szobádba, látni se akarlak… Ha kijavítottuk megsimogattak, ha nem sikerült érzelmi távolságtartással büntettek. És a legrosszabb: ha segítettünk, vagy jók voltunk pénzt kaptunk érte… nesze neked szeretet.

Hamar megértettük, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek szegény szüleink, meg az óvónénik és tanítók nevelni akarnak, az csak egy felszín, egy kendőzés, hogy a valódi, igazi emberi érzések, indulatok, vágyak láthatatlanok maradjanak. Sokk-ként ér, mikor szüleink bejelentik a válásukat, apa anya nem szeretik egymást?! Nyomorult beletörődésük a boldogtalanságba szintén mintaként szolgál saját életünkben, szeretet, ugyanmár…

Summa summárum: papolunk a szeretetről, a „jóságról”, és nagyon igyekszünk eltagadni magunkban a sötét energiákat, és minél jobban akarjuk ezt, annál erősebbé tesszük őket. Innentől pedig bármilyen számunkra negatív eseményt élünk meg, büntetésnek vesszük, ez a karma, amiért rosszat tettem… és itt már szépen bele is állunk az önbüntetésbe sokszor évekkel, évtizedekkel korábban tett cselekedeteinkért, gondolatainkért.

Semmivel sem vagyunk másabbak, mint a vallások képviselői, akik a templomba gyónni járnak, áldoznak, térdepelnek egy szobor előtt bűnbocsánatért esedezve.

Bő tíz éve, 43 éves koromban találkoztam egy nagy tudású asztrológussal, akivel négy órán át beszélgettünk a horoszkópomról egy pláza kávézójában ülve. Ha megölnél se tudnék felidézni semmit ebből a beszélgetésből, bár arra emlékszem, hogy kóvályogva jöttem el onnan. (Ezért biztatom én mindig a hozzám fordulókat, hogy vegyék fel, amit mondok, mert a szó elszáll, ha nem rögzítjük valamilyen módon.) Egyetlen mondata ragadt meg, és azt a mai napig gyakran emlegetem: „Magdi, neked meg kell adni az ördögnek, ami az ördögé, különben elveszi tőled.” Egy marék tantusz esett le egyszerre akkor nekem.

Mert én is beleálltam ebbe korábban, hogy ha „jó” vagy, akkor jó dolgok történnek veled, míg, ha kevésbé jó, akkor bevonzod a szart a nyakadba.

És bizony ez nem ilyen egyszerű. És ne is gondoljunk úgy embertársainkra, hogy ő „rossz”, én meg jó vagyok, és majd jól megveri a zisten, meg a karma majd utoléri, meg ha most nem, majd a következő életében… Már csak azért sem, mert minden most van. A következő és a korábbi életek is, csak nem vagyunk rá – még – tudatosak, így nem látjuk. Ha azonban eljut az ember a nyitott befogadásra, a jelen valóság abszolút befogadására, lassan betekintést nyerhet ezekbe, múltba és jövőbe is. De ez másik téma.

Szóval a helyzet az, hogy egyszerűbb lenne megérteni, hogy a szart, amitől tartasz, a gondolataiddal, a félelmeiddel, és nagyon erősen a bűntudatoddal vonzod, és nem a karma, meg a jóisten tehet róla, pláne nem a másik ember. Aki biztos „megátkozott”, a rohadék…

Ha úgy csábítod el a barátnőd férjét, hogy valahol a kisagyad hátsó traktusában tisztában vagy vele, hogy ezzel fájdalmat okozol neki, hogy azt gondolod, ez erkölcstelen, hogy ezt nem lenne szabad, akkor bizony ennek megfelelő történésekre számíthatsz. Egész addig, míg benned valamely cselekedeted, gondolatod, szavaid miatt a legkisebb aggály, bűntudat is van, sorra teremted a „büntetéseket” a magad számára. Amit aztán karmának nevezel, vagy Isten büntetésének.

Amikor azt látod, hogy a világ urai vidáman dőzsölnek rabszolgáik véres hátán táncolva, míg a felelősséget hárítva hullanak a „kisemberek”, míg a hatalmon lévők törvényekkel, a lelkiismeretre hatva zsarolnak és nyomorítják meg emberek millióit, míg a média le akar nyomni a torkodon mindent, amit eddig simán elfogadtál, de most kötelezővé teszik, hogy imádd, és tekintsd szentnek, és érezd szarnak magad, ha a többséghez tartozol, míg az irányítók a legkevésbé bűnhődnek meg a hazugságokért, amikkel évszázadok óta módszeresen sakkban tartják az egész világot, tán el kéne gondolkodnod ezen a karmán, meg büntetés dolgon.

A hatalom részéről ugyanis mindig, minden korban a teremtőerő van gőzerővel támadva. A lezárt, sőt leragasztott szemek korszakát éljük (most is). A sötétségben tartás ideje van. Én mélységesen hiszek abban, hogy az inga kileng, és mikor eléri a végső pontot, onnantól visszafelé indul el, mert amiben most élünk, az a zagyva, káoszos, kusza, átláthatatlan, hazugságokkal félelemben tartás nem tarthat örökké. Lehet, olyan lassú lesz a visszaingás, amit én már nem is fogok megélni, de az is lehet, hogy még nem értünk a végére, még mindig egy irányba mozog ez az inga, még nincs itt a végső pont, csak most haladunk afelé. Nem tudom.

Egyet tehetek: próbálom a valóságot a maga egészében látni, teljes befogadással. Nem elfogadással. Mert nem fogadok el kritika nélkül mindent, sőt, inkább már semmit, aminek emberhez köze van. Ez segíti viszont azt, hogy ami nem emberi ebben a világban, afelé teljes nyitottsággal, átadással, és befogadással tudok lenni.

És jelentem: csodákat élek meg. Olyan óriási a kontraszt a valódi természetesség és az emberi világ között, amire nincsenek szavaim. Ha tudatosan kilépek a gondolkodás bűvköréből, ha nem figyelek az emberi világra, hanem csak kifelé a mindenség felé – és ebbe a mindenségbe a legapróbb lény is beletartozik, amit még a szemeimmel látok –, végtelenül tisztává, természetessé egyszerűsödik a világ. Ha gondolatok nélkül, csak érzésekkel érzékelek, átlépek egy másik térbe, ami a végtelen béke, és kiszámíthatóság maga. Igazán nem tudom megfogalmazni ezt a kitágultságot, és önmagam végtelenségét, amit átélek ilyenkor. És persze nem mindig, és nem folyamatos, hiszen a mindennapok engem is magukkal ragadnak, és bele is tudnak ragasztani hülyeségekbe, az egót néha szinte lehetetlen kordában tartani, meg kell várni, míg kitombolja magát („Magdi, neked mindig meg kell adni az ördögnek, ami az ördögé”). De mindig van egy pillanat, egy perc, mikor elfárad, és akkor csendben ki lehet venni a kezeiből az irányítást. Ehhez kell nagyon tudatosnak lenni. Az oldott állapotokat keresni, és engedni. Ilyen nekem a víz, az erdő, az állataim közelsége, és a finom reikis masszázsom, mikor utazunk együtt a kezelttel ebben a másik dimenzióban egótlanul, átélve az igaz valóságot, a gondolatok által nem befolyásoltat.

Gyűjtsük az erőt most. Ez a korszak az évkör szerint a Tűz úrnőjéé, a belső erő és teremtés ideje. A karmádat most alkotod. A gondolataiddal, a félelmeiddel, a szorongásaiddal, a bűntudatoddal. Én nem mondom, hogy engedd el. Én azt mondom: tereld, tudatosan. Ez a tűz, ami most van, táplálni, de pusztítani is tud.

Egy egyszerű gyakorlat arra, hogyan kezd el kordában tartani a gondolataidat. Egy napod teljen azzal, hogy minden, de tényleg, minden gondolatodat papírra veted. Egy-egy mondatot, csak ahogy átfutott az agyadon. A legkisebb, leghalványabbak, a legegyszerűbbek, a legkedvesebbek, és a leggonoszabbak is. Vesd papírra, majd este olvasd el. Melyik szól a benned lévő angyalból, és melyik a benned lévő ördögé? Mi van túlsúlyban? Itt kezdhető a gondolatok fölötti hatalom, az egó kordában tartása. Munkás? Igen. Ne hidd, hogy van egyetlen igaz módszer, leginkább az, hogy valaki mondjon valamit neked, itt a fészen egy chatbeszélgetésben, és máris megváltozik az életed. Mert még ez is bekövetkezhet, volt már ilyen, de akkor, ott, abban a pillanatban nagyon befogadónak, elfogadónak kell lenned. És ezt csak úgy lehet, ha saját gondolataid nem befolyásolják az információt. Teremts magadnak, MAGADNAK, szép új világot.