Azon emberek, akik sanyarú gyermekkorukban nem kaptak figyelmet, verbális önkifejezésük nem talált támogatásra, sőt lehurrogták, elkussoltatták őket, vagy kinevették, később felnőttkorukban is szoronganak a szavaktól, írástól, félnek a megszégyenüléstől, hogy butaságot találnak mondani, vagy úgy egyáltalán kit érdekelnek az ő gondolataik, szavaik.

Aztán ezen emberek közül jó néhányan a spirituális útra tévednek, ott pedig azt hallják, hogy mondd ki, fontos vagy, értékes vagy, ha fáj a torkod, és köhögsz, annak mind az az oka, hogy nem beszélsz, mondd ki, ami benned van! A legutóbb olyat is hallottam, hogy az erődbe való beleállás – jelentsen ez bármit is… –, azt is magával hozza, ha kimondod a véleményedet.

Azon emberek, akiknek sanyarú gyermekkor jutott – és most nagyon leegyszerűsítek –, fokozatosan és különböző mértékben válnak nárcisztikussá, ami ma nagyon divatos pszichológiai kifejezés. A spiritualitás nagyon szereti átvenni a pszichológiai kifejezéseket, sajnos olyan képviselői is, akik a legkevésbé sem néznek utána a fogalmak valódi jelentésének, innen-onnan olvasnak ezt-azt, készpénznek veszik, és használják másokra, persze magukra sosem.

Pedig… mindannyian nárcik vagyunk valamennyire, hogy mennyire, nagyon egyszerű módon meg lehet állapítani, már akit komolyan érdekel az önismeret persze, nem csak lótuszülésbe meditálgat otthon, és keresi valahol a térben önmagát, merugyemindentudásbennünkvan (csak tudnám minek jártunk akkor iskolába írni, olvasni, számolni tanulni), hanem TANUL, és kérdez olyan emberektől, könyvekből, amelyek hiteles forrásai a pszichológiának, spiritualitásnak.

A helyzet itt is az, ami úgy általában kicsiny országunkban – máshol nem tudom milyen attitűddel élnek az emberek, annyi időt sosem töltöttem külföldön, hogy objektív véleményt tudjak alkotni –, hogy hajlamosak vagyunk a ló egyik oldaláról átesni a ló másik oldalára. Nyilas ország lévén, még a szólásmondás is rendjén van.

Azok, akiknek a véleménye soha sehol nem volt mérvadó – lsd. sanyarú gyerekkor, például, amivel kezdtem –, beszabadulnak a fészbukra, vagy egy közösségbe, munkahelyre, stb., és fél, sőt negyedinformációkból ontják magukból a véleményüket.

Az emberek anélkül véleményeznek tehát, hogy adott témában valóban jártasak lennének. De a bennük lévő frusztrációnak ösztönösen oly módon adnak utat, hogy a másikat véleményezik, méghozzá degradáló, elmarasztaló, sőt mocskolódó módon. A másik az építő kritikának nevezett szarság, amit nagyon jól megfogalmazott Náray Tamás: puncslila kombinéba öltöztetett kígyó az építő kritika, vagyis ledöngölnek téged a sárba. Mert az építő kritikát maximum négyszemközt tehetnéd meg és azt úgy hívják, hogy jó tanács.

De ehhez értelmi és érzelmi intelligencia is szükséges, és legalább az egyik a legtöbbnél hibádzik.

A lányom, aki most 25 éves múlt, tette fel a kérdést nekem a minap: anya miért van az embereknek véleményezési kényszerük? Én meg ugyebár az évek, meg a rutin alapján próbálok segíteni neki a felnőtti lét útvesztőjében eligazodni: az emberek ilyenek Kincsem, és minél alacsonyabb tudatminőségben vannak, annál nagyobb kedvvel véleményeznek.

A vélemény szabadságát kurvára félreértjük ám.

Azt hisszük nekünk mindent szabad.

Azt hisszük, akkor látszunk tudónak, okosnak, ha véleményünk van, és azt hangoztatjuk is.

A csend, a visszafogottság, a megfigyelés manapság nem divat, harsogd az éterbe, vagy a másik arcába a véleményedet. Utóbbi a ritkább, mert azért ehhez kell némi bátorság is, de amúgy nagyrészt inkább puszta érzéketlenség, azaz baromira nem érdekel, hogy kést mártasz a másikba.

Nem baj, ha senkit nem érdekel, nem baj, ha senki nem kérdezte, a legkevésbé pedig az baj, ha amúgy felszínes ismereteid vannak valamiről, valakiről. Akkor is ki kell mondani, mert megfulladok, ha nem írhatom, mondhatom ki a kib.ott véleményemet!!!

A spirik még beburkolják abba, hogy ez nem az ő sajátjuk, hanem intuíció, meg jött az infó föntről.

Ők még ahhoz is gyávák, hogy bevallják, én ezt GONDOLOM, inkább úgy fogalmaznak: ez „jött” erről, vagy arról. Pff….

Sokszor elmondom, hogy a legtávolabb tartom magam a spirituális emberektől, sokkal inkább a muglikkal, ha már egyszer, ott legalább abszolút kiszámíthatóan tudom valakiről, hogy olyan amilyen, azt várhatom tőle, amit, és pont. És ez általában úgy is van. De a naaagy, szeretetteli, toleráns, elfogadó útonjáróktól mentsen meg az Istennő. A legtöbb támadást, kéretlen véleményezést, okoskodást, elmarasztalást tőlük kaptam. Hogy miért, az most tulajdonképpen mindegy, nem relevánst a téma szempontjából.

Meg kéne találni itt is az optimális egyensúlyt.

Hallgatni arany. Figyelni gyémánt. Kérdezni, nos, megkérdezni, amit nem értünk, nem tudunk, a válaszokat megforgatni magunkban, átgondolni, és ÓVATOS véleményt alkotni MAGUNKBAN, BELÜL, és csak akkor kimondani, ha azzal építek, az pedig olyan érték, ami manapság teljesen kiveszőben van.

Félreértés ne essék, aki ismer engem, akár innen, vagy személyesen, tudja, hiszen nem rejtem véka alá, hogy markáns véleményem van, aminek alapja a megfigyelés, az utánanyomozás, olvasás, kérdések, személyes, saját tapasztalat. AMIT HAGYOK VÁLTOZNI, annak függvényében, hogyan alakulnak a dolgok. És a legfontosabb: nem hiszem el magamnak, amit elsőre látok, tapasztalok, megvárom, míg valóban kialakul bennem a körülmények hatására a véleményem. Én sem voltam mindig ilyen, de megtanultam nem hülyét csinálni magamból, és mivel tudatosan senkit nem akarok bántani, pláne.

Úgy alkotnak véleményt egyesek a másikról, hogy nincsenek objektív tapasztalataik vele kapcsolatban – lsd. közszereplőkről, ismert emberekről való elképesztőbbnél elképesztőbb véleményezések –, úgy böfögik ki magukból a sz@rjukat, hogy azt, ha egy befőttesüvegbe tennék, meg lehetne ölni vele 30 tengerimalacot. (A hasonlat nem véletlen, valóban volt ilyen kísérlet, a gyűlölködős, elmarasztalós, bántó, haragos, azaz minden szinten negatív beszéd, amely mögött mindig erős érzelmi felindulás van, képes ennyi állatot megölni!) Nos, képzeljük ezt el, amint milliók köpik ki az éterbe nap, mint nap! A helyzet az, hogy ez a méreg mindig azt öli meg szépen lassan, módszeresen, aki a legtöbbet köpi ki magából. Csak hát… erre megint csak nem tudatos senki.

Lehet, csak az én fejemben van úgy, hogy akit szeretek azt nem kritizálom és nem véleményezem. Egyszerűen azért, mert szeretem. Ha mégis meg kell tennem, azt úgy próbálom fogalmazni, hogy ne legyek bántó. Mivel erős skorpiós energiáim vannak, mindig is oda kellett figyelnem arra, hogyan ne legyek bántó a másik számára, mert tudom, hogy ha viszont bántani akarok, akkor olyan mélyre tudok zúzni, hogy onnan elég nehéz felállni. Nem teszem. Lehet, tényleg csak az én fejemben van ez így, lehet tényleg csak nekem jelent mást a szeretet, mint az átlag, fennkölt spiriknek, akik úgy b.nak sokszor oda a többieknek, másoknak, mert ők éppen gyermekkori frusztráltságukból kinőve véleményeznek ha kell, ha nem, hogy fel sem tűnik nekik, hogy a másikat a földbe döngölték éppen. Csak úgy szeretetből persze. A szeretetet sose feledjük, tudod.

Megfeledkeznek arról, hogy van egy olyan fogalom kulturált körökben, hogy TAPINTAT. Hogy akit szeretek, nem b@om az arcába, hogy tessék nesze, itt van, kezdj vele, amit akarsz, ez az én véleményem, és ha nem tetszik, akkor te vagy hülye, mert ez tükör, és a többi f@ság. Pedig ez csak szimpla bunkóság, neveletlenség, érzéketlenség. Miközben a szeretetről, meg istenekről, istennőkről, angyalkákról, meg persze 5D-ről beszélgetünk, ahová a felemelkedettek jutnak, akik persze mi vagyunk.

Az erődbe való beleállás nem azt jelenti, hogy ráengeded a másikra a benned lévő, eddig visszafogott acsarkodó kutyáidat, marjanak, tépjenek, harapjanak ahova akarnak.

Az Erőt uralni kell, és használni. Az Erő akkor ér valamit, ha uralod, ha te mondod meg neki, hova, mikor, hogyan irányuljon. Az Erő attól válik a kezünkben értékké, ha megtanuljuk használni.

Egy alig felnőtt ember, akitől eddig megtagadták a kés használatát, ha hirtelen kést kap a kezébe, hajlamos a másik emberen kipróbálni az élét. A késsel ölni lehet. A késsel kenyeret is lehet szeletelni, amivel táplálni lehet másokat. Fát lehet aprítani, aminek tüze mellett melegedni lehet.

A szavakkal mélybetaszítani, és ölni lehet.

A szavakkal simogatni, és felemelni lehet.

Melyiket választod? Ha már a spirituális úton jársz illő lenne észrevenni mit művelsz.