Az ásványokról (megjelent a Csillagidő online magazinban)

Én is fontosnak tartottam ezt, és „dolgoztam” rajta, hogy bekövetkezzenek ezek a megfejlődések, mígnem rá nem jöttem, hogy minél jobban és többet dolgozok, annál több meggyőződést, rögeszmét, és akarnokságot gyártok vele, amelyek mind-mind hátráltató tényezőként jelentkeztek ebben a naaagy megfejlődésben.

A megfejlődéseim, a felülemelkedéseim, a másként gondolkodásaim

spontán, mintegy maguktól következtek be, a legváratlanabb pillanatokban, amikor igazán semmi nem kötötte a megfejlődött gondolatot, képzetet, rögeszmét, viszonyulást, cselekedeteket a pillanatnyi helyzethez.

Nem mondom, hogy nincs köze ahhoz, hogy „dolgoztam” a fejlődésért, de azt igen, hogy nem akkor és úgy, ahogy én akartam, és nem feltétlenül az, amire a szándékom irányult. Mintegy random, ami akart megfejlődött, meghaladódott bennem, ami nem, az úgy maradt, vagy oly észrevétlenül, finoman alakult át, hogy csak akkor vettem észre a változást, mikor éles helyzetbe kerültem, és egyszerre teljesen más volt a reakcióm, mint hasonló szituációban korábban.

És ezek a reakciók zsigeri, mélyről jövő mások voltak, semmi akarás nem volt bennük, szándék, hogy na, most erre másként reagálok, mást mondok, mást teszek, másként gondolok.

Amíg így akartam ugyanis, nem működött.

Gyakorta hangoztatom, hogy mágiázni csak erős akarattal lehet. A belső önmunka alkímiája viszont úgy működik, hogy csak vágyni lehet, tudatossá tenni, aztán hagyni, hogy átalakuljon bennünk úgy, ahogy jelen tudatminőségünknek megfelelő.

Egy egyszerű példával élve, ne akarjak általános iskola másodikos végzősként mindenáron a gimnázium első osztályába lépni, ehhez ugyanis kevés vagyok. Ha szépen beleállok az időbe, a térbe, és energiát, munkát teszek bele, hogy gimnáziumba kerülhessek, és kellő türelmem is megvan ehhez, el fogok érkezni oda is.

Itt az akarat csak ahhoz szükségeltetik, hogy minden egyes nap felkeljek és megtegyem az aktuális napon szükséges lépéseket, amelyek összeadódva, évek alatt, eljuttatnak engem majd a gimnáziumba. Ez egy belső alkímia, amely önmagától történik meg, ha vágyom. Pusztán akarattal nem.

Az első ilyen komolyabb „megfejlődésem” az volt,

mikor egyszerre megundorodtam a hústól, és minden állati eredetű élelmiszertől, mikor egyszerre a testem azt jelezte, amit az agyam már régen tudott: itthon dédelgetem, szeretgetem az állataimat, védem, óvom őket, míg a boltban megveszem és megzabálom a mások által kegyetlen, szenvedésekkel teli körülmények között tartott állatok halott testét.

Aztán az is spontán történt, hogy nem akartam többé tiszta fából készült dolgokat vásárolni, sem fával tüzelni, hiszen az Erdő az én otthonom, hogyan támogathatnám hát a fák életének elvételét önös okokból kifolyólag?

Én nem hiszek abban, hogy élőlények azért vannak, hogy az ember kénye-kedvére ki legyenek szolgáltatva. Abban hiszek, hogy az élőlények a Földön egymás társai, és az embernek az lenne a dolga, hogy támogassa, és segítse a nálánál kiszolgáltatottabbakat. Ehhez képest nem támogatjuk, hanem durván lezsaroljuk, és tönkreteszünk mindent, amire rávetjük szemeinket. Aztán nem akartam többé vágott virágot venni, és „ezért nevelt” fenyőfát sem. Nem használok állati bőrből készült dolgokat sem.

Egyre tisztábban és élesebben láttam,

hogy a spirituális kellékek, mint olyanok szintén pusztán az egóvágynak köszönhetőek. A messzi földről hozott ilyen-olyan illatos, és egészségtelen füstölők mögött szintén durva kizsákmányolás van, fillérekért dolgoztatott emberek, gyerekek.

A világ másik feléről hozott szárított és kötözött növények, amelyeket szintén füstölésre használnak, miközben itthon alig kell néhány lépést tennünk, hogy saját gyógynövényekből készíthessünk ilyesmit, de nevelhetünk sajátot, még a városiak is, hiszen ládában, virágcserépben is kiválóan élnek és virulnak a finom illatos növényeink. Semmi sem pótolja, hogy ezeket saját szerető, gondoskodó energiánk itatja át.

Nemrégiben kaptam egy ásványt, és az volt a feladat, hogy egy imaginációs gyakorlat keretében nézzük meg, mit üzen nekünk ez az ásvány. Minden ásványnak ilyen-olyan gyógyító energiát tulajdonítunk, „márazősidőktőlkezdve”, mely szlogennel az ásványkereskedők igyekeznek eladni portékáikat. Nem színem a világoskék, pont ezért egy világoskék ásványt választottam a hatalmas, ásványokkal teli tálból. Hanyatt feküdtem, a homlokomra helyeztem az ásványt, a harmadik szemem tájékára, és elkezdtem a belső mozit, komoly érdeklődéssel, hogy „mit üzen nekem az ásvány”.

Azonnal itt teremtem a lakóhelyemen, a szikláknál.

Sétáltam a fennsíkon markomban szorongatva az én kék ásványomat. Mint kép a képben, imaginációmban megjelent egy kép a fejemben, és ezzel egy időben rögtön éreztem az erős vonzást, hívást az itteni egyik barlang felé. Az ásvány szólt, hangtalanul, szavak nélkül: ott akarok lenni. A következőkben már láttam magam, ahogy lemászom, keresztül a szúrós szederbokrokon, be, a sötét, szűk barlangba, és tíz körömmel ásni kezdem a talaját, hogy eltemessem, visszaadjam Földanyának Gyermekét, akit erőnek erejével szakítottak el tőle.

Az én ásványom az imaginációmban, ahogy a tenyerembe fogtam szomorú volt és fáradt. És villództak a képek a fejemben: ahogy kalapáccsal, vésővel kopácsolják szerencsétlen, mélyszegénységben élő emberek, gyerekek a földet, és törik ki az ásványokat, amik a csiszolóüzemekbe kerülnek, hogy szép formát adjanak nekik, majd ömlesztve szállítják Amerikából, Brazíliából, Indiából és még ki tudja honnan a minden más, különleges, ezoterikus, és egzotikus holmit felszívó Európába… Az én ásványom szomorú volt és fáradt, és semmit nem akart adni nekem, sem üzenni, csak azt, hogy had kerülhessen vissza békében oda, ahonnan jött. A földbe.

És persze Magyarországon is vannak ásvány lelőhelyek, aragonit, kalcedon, faopál, malachit, azurit, faopál, nemesopál, tűzopál, melyeket védetté nyilvánítottak, hisz oly kevés van belőlük. Sőt citrin és hegyikristály is van nálunk, de ugye mindenki előtt világos, hogy ami ott van, az egy kicsit sem lenne elegendő az itteni piacnak, ráadásul engedélyhez kötött a kutatás, felszedés, hiszen kevés van belőlük.

Régebben vásároltam ásványokat, hogy ékszereket készítsek belőlük, míg meg nem tudtam milyen áron kerülnek hozzánk. Ráadásul jórészük nem is valódi, vagy csupán a csiszolt ásványok porából összegyúrt, színezett.

A valódi ásványok is vérrel, verejtékkel, emberi szenvedéssel szennyezettek… ma már nem vásárolok, néhány csomaggal kaptam régebben, belőlük még készítek néhány ékszert, aztán befejeztem. Hogy miért, ennek, ahogy írtam megvan a maga története, és ez is spontán jött, nem akartam, nem volt bennem tudatos szándék, hogy megváltoztassam a nézetemet.

Mit jelent ez? Hogy mindennek, ami a teremtett világban van, lelke van.

Ha egy ásványnak gyógyerőt tulajdonítunk, lelkesítjük, vajon figyelembe vesszük-e azt, hogy mi a jó neki? Biztos, hogy arra vágyik, és „azért van”, hogy üzletemberek, akik más szerencsétleneket kihasználva, és a hiszékeny emberek pénztárcájából gazdagodva kibányásztassák a föld alól, vagy közvetlen a föld felszínéről letörjék, csákányozzák, zúzzák, csiszolják, savazzák őket, lyukakat fúrjanak beléjük, és mindezek után támogatást várva gyógyítsanak, „segítsenek” az embereknek?

Én tudom, hogy az ember nagyon szereti a szép dolgokat. És azt is nagyon szereti, ha kívülről jövő gyógyerők gyógyítják azokat a problémákat, amelyeket hosszú évekig, évtizedekig maguknak okoztak, okoznak.

Szeretik magukat többnek láttatni, ha gyönyörű ásványok birtokosai, mert ezek az értékes dolgok – úgy vélik tudatosan, vagy tudattalanul – a saját értéküket is növelik. És persze divat is, hiszen aki ásványkarkötőket visel, azt üzeni vele, ő nagyon spirituális ember…

De jó tudni, hogy bármilyen tárgyat lelkesíthetünk, saját energiával tölthetünk fel, bármely tárgyat behangolhatunk gyógyításra, támogatásra.

Ehhez szükségtelen valójában, hogy más emberek vérével, verítékével, szenvedésével szennyezett ékszereket hordjunk, vagy dísztárgyként őrizgessük otthon.

Aki akar, elmélkedjen mindezen anélkül, hogy mellette, vagy ellene szavazna.

Vadász Mária Magdolna
asztrológus, család-, és rendszerállító
spirituális támaszadó

Facebook: Csontasszony
e-mail: mariamagdalena7535@gmail.com

Nincsenek hozzászólások

Válasz